x

Elállási / felmondási jog

Elállási / felmondási jog

FOGYASZTÓVÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS

FOGYASZTÓVÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS, ELÁLLÁSI / FELMONDÁSI JOG
Fogyasztóvédelmi tájékoztató a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet alapján
Jelen tájékoztatóban foglalt jogok és kötelezettségek akkor vonatkoznak Önre, ha Ön a jelen tájékoztatóban megjelölt vállalkozással, mint fogyasztó kötött szerződést. Fogyasztónak minősül a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 8:1 § (1) bekezdés 3. pontja szerint a „szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.” 

1. Szerződéskötést megelőző általános tájékoztatás
  1. Jelen tájékoztató a Miháczi és Társa Kft.-vel történő távollévők között kötött szerződésekre vonatkozó lényeges feltételeket és információkat, valamint a szerződéssel kapcsolatos tájékoztatást tartalmazza.
  2. A vásárolt termék lényeges tulajdonságairól való tájékoztatást a Mihaczi.hu  weboldalon az adott termék termékleírásában, valamint a vállalkozás által küldött ajánlatban vagy visszaigazolásban olvashatja.
  3. A vállalkozás nevét és adatait a jelen tájékoztatóval egységes szerkezetben megjelenő Általános szerződési feltételek tartalmazzák. 
  4. A szerződés szerinti termékért járó teljes ellenszolgáltatás adóval megnövelt teljes összegéről a termékleírásban, a vásárlás folyamán a Kosár tartalmának ellenőrzésekor, valamint a rendelési visszaigazolásban is tájékozódhat.
  5. A szállítási feltételeket és szállítási díjakat a vállalkozás által e-mailben küldött szállítási szerződésben olvashatja, miután árajánlatkérését elküldte a vállalkozásnak. A vállalkozás a panaszok kezelése során mindenben a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (továbbiakban: Fgytv.), valamint a jelen tájékoztatóban meghatározott előírásoknak megfelelően jár el.
  6. A kellékszavatosságra, termékszavatosságra és jótállásra vonatkozó információkat jelen tájékoztató tartalmazza.
  7. A Miháczi és Társa Kft.-vel szembeni fogyasztóvédelmi igénye esetén békéltető testülethez is fordulhat. A Miháczi és Társa Kft. székhelye szerint illetékes békéltető testület a Vas Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület (9700 Szombathely, Honvéd tér 2. Telefon: 06-94-312-356, Fax: +3694316-936, Ügyintéző: Pergel Bea békéltető testületi munkatárs, E-mai: pergel.bea@vmkik.hu). Az Fgytv. 20. §-a szerint a békéltető testületi eljárásra a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület illetékes. A fogyasztó belföldi lakóhelye és tartózkodási helye hiányában a békéltető testület illetékességét a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás vagy az annak képviseletére feljogosított szerv székhelye alapítja meg. Az eljárásra - a fogyasztó erre irányuló kérelme alapján – a fentiek szerint illetékes testület helyett a fogyasztó kérelmében megjelölt békéltető testület illetékes.
2. Elállási/Felmondási jog

2.1 Elállási/Felmondási jogról való tájékoztatás
  1. Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől.
  2. Ön nem gyakorolhatja elállási és felmondási jogát:
    • a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést az Ön kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és Ön tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;
    • olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 20. § (2) bekezdésében meghatározott határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;
    • olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet az Ön utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;
    • romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
    • olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;
    • olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;
    • olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;
    • olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás az Ön kifejezett kérésére keresi fel a Önt sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából (ez nem vonatkozik azokra a szolgáltatásokra, vagy termékekere, amelyet az Ön által kifejezetten kért szolgáltatásokon és a karbantartás vagy a javítás elvégzéséhez felhasznált cserealkatrészeken felül kínál a vállalkozás);
    • lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a Ön a csomagolást felbontotta;
    • hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;
    • nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;
    • lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;
    • a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás az Ön kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és Ön e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti elállási/felmondási szerinti jogát.
  3. Az elállási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi.
  4. Ha Ön elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) a jelen tájékoztatóban megjelölt címre vagy ebből a célból felhasználhatja a jelen tájékoztató 4. pontjában található elállási nyilatkozat-mintát is.
  5. Ön határidőben gyakorolja elállási/felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási/felmondási nyilatkozatát.
  6. A Miháczi és Társa nál/nél a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódex nem áll rendelkezésre.
2.2. Az elállás/felmondás joghatásai
  1. Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozás költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli. A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.
  2. Ön köteles a Miháczi és Társa Kft. számára legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket.
  3. A termék visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli.
  4. Ön kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.
3. A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztató

3.1. Kellékszavatosság

Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
Ön a Miháczi és Társa Kft. hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?
Ön - választása szerint - az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy - végső esetben - a szerződéstől is elállhat.
Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?
Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított kétéves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő az adott termék mellett kerül a honlapon feltüntetésre, de legalább egy év.
Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
Ön a vállalkozással (azaz a Miháczi és Társa Kft.-vel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Miháczi és Társa Kft. nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
3.2. Termékszavatosság
Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?
Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön - választása szerint - a 3.1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
Milyen esetben minősül a termék hibásnak?
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.
A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
  • a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
  • a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
  • a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
3.3. Jótállás
Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?
Tekintettel az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) Kormányrendeletre, minden 10.000,- Ft eladási ár feletti fent jelölt Korm. rendelet mellékletében megjelölt termékért az Ön részére történő átadás napjától számított 1 évig a Miháczi és Társa Kft jótállásra köteles. (Amennyiben az üzembehelyezést a Miháczi és Társa Kft vagy annak megbízottja végzi, úgy a határidő az üzembe helyezés napjával kezdődik.)
Önt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján?
Ön a 151/2003. (IX.22.) Kormányrendelet szerint kijavítási vagy kicserélési igénnyel, továbbá árleszállítási és elállási igénnyel élhet a kellékszavatosságnál meghatározottak szerint az alábbi eltérésekkel:
  • A jótállási igény érvényesítésének időtartama egy év, amelynek elmulasztása jogvesztéssel jár. (A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető. Ha a jótállásra kötelezett kötelezettségének a jogosult felhívására - megfelelő határidőben - nem tesz eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő már eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.)
  • A jótállás teljes időtartama alatt a Miháczi és Társa Kft.- nek kell bizonyítani, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
  • A fogyasztó a kijavítás iránti igényét a vállalkozás által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti.
  • A rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. (Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálat gondoskodik.)
  • Ha a fogyasztó a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a vállalkozás nem hivatkozhat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés a) pontja értelmében aránytalan többletköltségre, hanem köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.
A Miháczi és Társa Kft. A fent jelölt Korm. rendelet melléklete szerinti termékek esetén köteles jótállási jegyet átadni, amelynek pontos adattartalmára a 151/2003. (IX.22.) Kormányrendelet 3. §-a tartalmaz előírásokat. (A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása a jótállás érvényességét nem érinti. A jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetők.)
A szavatossági és jótállási igények rendezésére egyebekben a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV.29.) NGM rendelet előírásai az irányadók.

4. Elállási nyilatkozatminta
Elállási nyilatkozatminta a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet alapján
(csak a szerződéstől való elállási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)
Címzett: Miháczi és Társa Kft.
Levelezési cím: 9797 Nárai, Petőfi Sándor utca 100.
E-mail cím: info [kukac] mihaczi.hu
Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére irányuló szerződés tekintetében:
Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:
A fogyasztó(k) neve:
A fogyasztó(k) címe:
A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén):
Kelt:
Az elállási nyilatkozatminta letölthető az alábbi hivatkozásra kattintva:
Elállási nyilatkozatminta letöltése PDF formátumban
 

Elérhetőségeink

SZOMBATHELY

Nyugat-magyarországi bemutatóterem

9797 Nárai, Petőfi u. 100

Épített kandallókkal, kandallóépítéssel kapcsolatos információ
+36 30 927-8563 (H-P :  08:00 - 16:00)

Kandallókályhákkal, elektromos kandallókkal kapcsolatos információ
+36 30 896-0132 (H-P :  07:00 - 15:00)

info@mihaczi.hu

- Termékértékesítés és kiszállítás az egész Magyarország területére.
- Kivitelezési szolgáltatásunk, az alábbi területekre terjed ki:
Vas Megye, Zala Megye, Győr-Moson-Sopron Megye, Veszprém Megye valamint a Balaton térségében.

NYITVATARTÁS:
Hétfőtől - Péntekig
A bemutatóterem látogatásához időpontegyeztetés szükséges (+36 30 927-8563).